Egyre inkább bezárkózó világunkban nagyon fontos az, hogy az embereknek legyen lehetősége találkozni. Sokszor ezt találom a legnagyobb problémának. Elvégre mindenki akar kapcsolódni másokhoz, de sokszor azt érzik, hogy nincs ehhez platform. Ezért is fontosak a rendezvények, ahol kötetlen módon tudunk ismerkedni, hatalmas eséllyel olyan emberekkel, akikkel közös az érdeklődési körünk.
Ez pedig óriási erőt adhat azoknak, akik egyedül érzik magukat és nem tudják, hogy miként lehetne kijutni ebből a körforgásból. A rendezvényeknél azonban az egyik legfontosabb kritérium, hogy sok helyen legyenek meghirdetve. Elvégre, ha ezt nem teszik meg, akkor nem is fognak informálódni az esetleges érdeklődők. Én imádom például a helyi kis fesztiválokat, ahol sokszor a nagyobb bandák mellett a helyiek is meg tudják mutatni azt, hogy mennyire tehetségesek. Ez pedig egy erősebb közösséget tud teremteni.
Közösségi élménnyel ért fel az is, mikor a Gumidiszkont oldaláról rendeltem gumit az autómhoz. Mint mondtam, a világunk egyre inkább bezárkózó, azonban még ebben a bezárkózott térben is vannak olyan oldalak, ahol az ember azt érezheti, hogy valóban fontos és nem csak egy szám a gépezetben. Amennyire kedvelek emberekkel találkozni, olyannyira nem szeretek autógumit vásárolni élőben. Nem vagyok túlzottan járatos a témában, ezért sokszor elfelejtem az autóm fontos paramétereit. A panaszaimat hallgatva, a haverom megelégelte már a folyamatos sírást, és azt mondta, hogy menjek fel a Gumidiszkont oldalára, mivel itt a lehető legkényelmesebben meg tudom oldani az autógumi vásárlást.
Az autógumi nem kis érték, ezért nem szerettem volna csalódni egy megbízhatatlan online oldalban. A Gumidiszkont azonban szerencsére nem tartozott ebbe a negatív kategóriába. Egy pillantás az oldal külsőjére és máris nyugodtabbak leszünk azzal kapcsolatban, hogy hova helyezzük a pénzünket. Egyáltalán nem beszélnek mellé, a lényeget mutatják. A kezdőlapon található egy autógumi kereső funkció. Ennek segítségével a lehető legpontosabban meg tudjuk találni azokat a gumikat, amik illenek az autónkhoz.
Erről szólnék még pár szót. Tehát, elsőként azt tudjuk megadni, hogy mekkora a kerekünk mérete. Ez a legfontosabb információ, hiszen ha ez helytelen lenne, akkor haszontalan lenne az egész vásárlás. Itt azonban még nem érnek véget a preferenciák. Azt is ki lehet választani, hogy milyen fajta gumit szeretnénk. Nyári, téli és négyévszakos közül tudunk választani, mindenki döntse el, hogy számára most melyik éppen a leginkább megfelelő. Ezen kívül pedig még az autónk típusát is meg tudjuk adni. Én természetesen a személyautót pipáltam ki.
Ha bepötyögtük az adatainkat, akkor csodálatos módon, valóban olyan termékeket fog csak kiadni, amik a mi kocsinkhoz valók. Így nem kell a boltban dolgozó eladókat és pénztárosokat kérdezgetni. Ez volt talán számomra a legnagyobb pozitívum, mert utálok mások terhére lenni csak azért, mert nem vagyok járatos az autógumi témában. A kerekek mellett elég nagyban ki van írva a márkájuk és a márka lógója, úgyhogy, ha valakinek van kedvence, könnyen észre fogja venni.
A rendelés pofon egyszerű, a nagymamám is simán képes lenne rá, pedig ő utálja a számítógépeket. Egyszerűen bedobjuk a kosárba azt a gumi szettet, amit kiválasztottunk, majd megadjuk a szállítási és a fizetési adatainkat. A gumik egyébként rendkívül kedvezményes áron kaphatók náluk, úgyhogy mindenkinek meleg szívvel ajánlom a Gumidiszkont oldalát. Nem számít, hogy mennyire értesz a témához, itt meg fogod találni azt, amit kerestél.