A cégalapítás majdnem olyan, mint a rendezvényszervezés

Egy rendezvényt megszervezni nagyon sok munka, Több szolgáltatóval is együtt kell működni és ha az egyik lemondja, keresni kell a helyére valaki mást. Ha valami hiba adódik, akkor azt neked kell megoldanod. A cégalapítás is hasonlóan nehéz feladat. Bár talán ennél egy kicsit nagyobb a felelősség. Hiszen a saját cégedről van szó, amit a lehető legjobban szeretnél megalapítani. Viszont rengeteg dologra kell figyelni, ha jól szeretnéd csinálni.

Éppen ezért a Topcégalapítás csapata azon dolgozik, hogy megkönnyítse minden induló egyszemélyes kft alapítás menetét. Pontos segítséget nyújt az indulásban és arról is pontos tájékoztatást adnak, hogy milyen teendők vannak cégalapítás előtt és után.

Ilyen például az, hogy keresni kell egy megbízható könyvelőt. Vele közösen meg kell beszélni, hogy ki lesz a cégvezető, ő milyen jutalékot kapjon, mi lesz a cégforma, az adózási módokat is át tudjátok beszélni illetve nagyon fontos, hogy a cégalapítás napján postán be kell adni a 20T1041 nyomtatványt. Ezt előszeretettel ellenőrzik, így ezt semmiképp se felejtsd el.

Emellett meg kell még határozni a cég nevét, székhelyét, tevékenységi köreit és a jegyzett tőkét is meg kell állapítani.

A cégalapítás után is hasonlóan sok feladat vár ránk: bankszámla nyitás 8 napon belül ahol elhelyezzük a jegyzett tőkét. Be kell jelentkezni a Kereskedelmi és Iparkamarába 5 napon belül, illetve 15 napon belül a NAV-hoz is be kell jelentkezni. De van egy jó hír is, az helyi önkormányzathoz nem kell bejelentést tenni a cégünk megalapulásáról.

A cégalapítás pontos menetéről a honlapon részletesen tájékozódhatsz. A gyakori kérdések fül alatt pedig számos hasznos és gyakran felmerülő kérdésre megkapod a választ.

Mint látható is, a Topcégalapítás valóban segíteni szeretne az induló vállalkozásoknak és az egyszemélyes kft alapításban is.

Ha neked is szükséged lenne egy kis segítségre az indulásban vagy olyan székhelyet keresel, ahol neked csak a legfontosabb teendőket kell ellátnod, akkor a Topcégalapítás csapata segít neked. Akár induló vállalkozás vagy, akár már van székhelyed, de megváltoztatnád.